"citrom" címke archívuma
VKF! XXIV - Cukkinikrém
Írta: baba_ |2009. ápr. 19. 19:07
Ez az egész bejegyzés egy hatalmas nagy, megkönnyebbült sóhajjal kezdődik. (De azért ne kiabáljuk még el, ugyebár...) Szóval. Lassan át kell térni a VKF-ek számozásánál a római számok helyett az arabokra, hogy kiférjen a címsorba :D Mindegy, ezzel is csak odázni akarom a dolgot. Még egyszer. Szóval. Ezzel a fordulóval is majdnem az utolsó (utáni) pillanatban készültem el, mégpedig azért, mert "saját levében" alaposan feladta a leckét, mi több, újfent megingott amúgy is törékeny hitem gasztrobloggeri mivoltomban, de erről nem a fentebb nevezett önzetlen hölgy tehet. Ugyanis míg mindenki ujjongott a kiírásnál, addig én kaptam három kisebb infarktust egymás után, mivel egyáltalán nem jutott eszembe olyan tárgy, amiről írhatnék, de nem ám, egy sem. Főleg Fehérváron nem. Nem mintha nem szeretném pl. a Micimackós bögrémet, amit Irene vett nekem, mert véletlenül eltörte azt, amit én vittem ki, és a füle rendszeresen letörik, nade mit főzzek egy óriási, törött fülű Micimackós bögrébe(n)?! Érted. Úgyhogy hagytam is a fenébe a dolgot, illetve kisviragot fárasztottam, aki egy idő után, azt hiszem, azt próbálta kifejezni zord virtuális hallgatásával, hogy igenis viseljem férfi módjára az élet kegyetlen sorscsapásait. Khmm.
Aztán ahogy kezdtek megjelenni a kedves bloggertársak írásai, s kicsi szivemről tonnányi kőtömbök gördültek le, mivel többen is hivatkoztak kezdeti ihlettelenségre. (Már bocsánat.) A bloggerek másik fele pedig láthatóan abba a csoportba sorolandó, aki
valami nagyitól kapott/örökölt felszerelését kamatoztatta. Életöröm a köbön, fiesta: nincs minden veszve, lehetek még gasztroblogger attól, hogy nincs egy hiperszuperkedvenc ókori/ultramodern konyhai tárgyam! Nekiestem tehát a témának újfent, s hajánál madzagjánál fogva előrángattam a kenyérpirítót. Mégpedig azért, mert a nagymamámtól hoztam el, mint az itteni konyhafelszerelésem nagy részét (úgyismint fakanál, kés, desszertesvilla... hmm, na tessék, még az is jó lett volna.) Így álltam be én is szürke eminenciásnak mindkét sorba, pedig hogy szeretek különcködni, hajjajh! (Amilyen konformista vagyok...na ezen menjen el valaki, még én sem értem. Egy picológus wanted dead or alive.)
Nem mintha ennek a szegény régi, mindazonáltal kitűnően funkcionáló pirítónak lenne története. Legalábbis nem tudok róla. NDK gyártmány, sehová sem passzoló csatlakozó... imádnivaló. Régen, mikor mamánál nyaraltunk, sokszor készített nekünk ezzel pirítóst vacsorára. Kint állt egy hokedlin az előszobában, mert csak oda tudtuk bedugni, mama szaladgált ki-be a kész pirítósokkal és a váltás kenyérrel, mi meg mackósajttal ettünk, míg láttuk. Teával. Az aranyszélű bögréből, amin mindig összevesztünk tesómmal és unokatesóimmal. Most itt van nálam, ha kapok pillecukrot, majd főzök bele Deluxe forrócsokit :)
Az étel pedig a cukkinikrém... hirtelen nem tudtam jobbat kitalálni, amit pirítósra tehetnék :D Én kérek elnézést. Egyébként szerintem -és barátnőm szerint is- finom lett. (Mert volna mást mondani... ;) ) További előnye, hogy gyorsan kész van.
Kell hozzá (2 személyre): 1 kisebb salátacukkni (megnéztem a zacskót, 28 dkg volt :D ), fél citrom leve, egy evőkanál friss pesto, ízlés szerint só, bors, egy kis fej hagyma, két gerezd fokhagyma, néhány kanál olaj a sütéshez.
A cukkinit megmostam, de nem hámoztam meg. Felszeletetlem, egy kicsit lesóztam. Addig a hagymát finomra vágtam, olaj és víz keverékén megpároltam, mikor már majdnem jó volt, belenyomtam két gerezd fokhagymát. Kiszedtem, félretettem. A cukkniket átsütöttem. A kis kézi aprítómmal amennyire tudtam, összeturmixoltam a cukknit és a hagymákat. Utána kis adagokban belekevertem még egy kis citromlevet (szerintem érdemes így csinálni, és mindig kóstolni, nehogy túl savanyú legyen), sót, borsot és egy kis friss pestót. Utána pár szelet kenyér a kenyérpirítóból, egy kis paradicsom, és kész a finom reggeli ;)
A jó idő örömére pedig egy kis happy punk. Egy-két alkalommal még biztos, hogy a Toy Dolls lesz terítéken. Nem kell megijedni, nem fog fájni senkinek :) Eddigi első és egyetlen SZINemen voltak fellépők, addig nem ismertem a bandát, M. barátom kommentálta őket lelkesen. És tényleg jók :)) Punkzenekaroktól viszonylag szokatlan módon nagyon jól játszanak, ahogy M. mondta, "beb*szva is halál pontosak" :) Pedig egyáltalán nem mai gyerekek, és a frontembert Olgának hívják, mi kell még több? :D Talán csak egy elefánt...
Kategóriák:
zöldség
,
VKF
,
gyorsvacsora
,
kence
,
vegetáriánus
|
Címkék:
bors
,
citrom
,
cukkini
,
fokhagyma
,
hagyma
,
olivaolaj
,
pesto
A Főoldalra ajánlom |
Eddig 6 komment érkezett »
Málnával töltött alma
Írta: baba_ |2009. ápr. 11. 22:05
Nem is tudom, egyáltalán receptnek nevezhető-e ez a desszert, mindenesetre ezzel kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket :) Amúgy még a Julianna-napi ebédhez készült, nem kapkodtam el a dolgot ;) Ajánlott bármikor, mikor egy nagy étkezés után valami kellemesen savanykásat kíván az ember, de ezt gondolom mondani sem kell. Fagyasztott málnát használtam hozzá, de jó lehet más piros gyümölccsel, és persze frissel is.
Személyenként 1 db közepes nagyságú, savanykás almát meghámozok, félbevágok és kimagozok, majd annyi citromos-cukros (s aki teheti, fahéjas) vízben, amennyi ellepi, félkeményre főzöm és egy tálra rakom. (A vizet elteszem, és később megiszom). A kiolvadt málnát lecsöpögtetem, a gyümölcsöt elosztom az almákba, a levet a zselatin (vagy tortabevonó) csomagolása alapján megfőzöm, leöntöm vele a gyümölcsöket, és dermedésig hűtőbe teszem. Ennyi :)
Kategóriák:
édes semmiség
|
Címkék:
alma
,
citrom
,
cukor
,
fahej
,
malna
,
zselatin
A Főoldalra ajánlom |
Eddig 2 komment érkezett »
Karácsonyi receptverseny - Mézes-citromos pulykamell csípős datolyakrémmel, szezámmagos sodralékkal
Írta: baba_ |2008. dec. 14. 20:49
A karácsonyi receptversenyre ezzel a főétellel neveznék. Még előkészítéssel is minimális vele a munka, inkább a köret az, amely kissé macerásabb. Egyébként így kell valami egyszerűnek valami nagyon flancos nevet adni ;) Szintén Hargitai György receptje, itt-ott módosítva.
Hozzávalók:
A mézes-citromos pulykához:
80 dkg pulykamell - 8-10 dkg vaj - 4 ek méz - 2 citrom leve - olaj - só - bors
A datolyakrémhez:
10 dkg aszalt datolya - körömnyi darab friss, vagy fél mokkáskanál őrölt gyömbér - 10 dkg natúr tejszínes krémsajt vagy mascarpone - 1 mokkáskanál (őrölt) csilipaprika - 10 szem hámozott mandula - 1-2 evőkanál száraz likőr - 1 dl tejszín
A szezámmagos sodralékhoz:
3-4 szem nagy burgonya - liszt - 4 dkg vaj - 1 tojás - szezámmag - só
Elkészítés:
A pulykamellet megmossuk, leitatjuk a nedvességet és 12 kisebb szeletre vágjuk. Kissé kiklopfoljuk, ha kell bevagdossuk a széleit. Megkenjük olajjal, finoman megborsozzuk, és citromlevet csepegtetünk rá. Jól záródó dobozban éjszakára a hűtőben hagyjuk. Másnap kissé megsózva tepsibe rakosgatjuk. Nem baj, ha kicsit egymásra érnek, sülés közben úgyis összemennek. A vajat felolvasztjuk, a tűzről levéve a mézzel és a másik fél citrom levével ízesítjük, és a pulykára locsoljuk. Alufóliával letakarva, előmelegített sütőben, közepes lánggal 20 percig sütjük, félidőben megfordítjuk.
A datolyakrémhez a gyümölcsöt kimagozzuk, ha lejön a héja, azt is leszedjük, és kis kockákra vágjuk. A friss gyömbért hámozás után fölaprítjuk és a datolyával a krémsajthoz keverjük. (Nagyon lényeges, hogy csak jó minőségű krémsajtot használjunk!) A csilivel, durvára vágott mandulával és a likőrrel összedolgozzuk, és eltesszük. Egy-két nappal előre is elkészíthető, felhasználás előtt a keményre vert tejszínhabot óvatosan beleforgatjuk.
A sodralékhoz a burgonyát enyhén sós vízben, héjában megfőzzük. Leszűrjük, meghámozzuk és áttörjük, majd megvárjuk, hogy kihűljön. Utána olvasztott vajjal, tojással, és sóval elkeverjük, majd annyi lisztet adagolunk bele, hogy félkemény tésztává tudjuk gyúrni. Egy kis darabot próbaképp kifőzünk, ha túl kemény, akkor még vajat, ha túl lágy, lisztet adunk hozzá. Aki akarja, lisztezett deszkán kinyújtva ujjnyi darabokra metélheti, a lustábbak, mint én pedig egyszerűen kicsípnek egy-egy tésztadarabot és hengerré sodorja. A nudlikat forrásban lévő, bő, sós vízben kifőzzük. Ha kész, leszűrjük. Egy széles szájú edényben megpirítjuk a szezámmagot és a sodralékot beleforgatjuk. Egy nappal előre is elkészíthető, ilyenkor tálalás előtt egyenletesen egy fóliával bélelt tepsibe tesszük, letakarjuk, és 10 percre közepesen forró sütőbe toljuk. Célszerű ezt akkor, mikor megforgatjuk a pulykát, akkor egyszerre lesznek kész. Vagy ha valaki nagyon spórolni akar az idővel, a sodralékot kifőzve, jól ellapított csomagokban le is fagyaszthatja, tálaláskor elég felengedni és a szezámmagba forgatni, majd 10 percre a sütőbe tolni.
Tálaláskor 3-3 szelet pulykát teszünk egy tálra, és a vajas-mézes levével meglocsoljuk. Forró sodralékot és behűtött datolyakrémet halmozunk köré.
A Magyar Konyha 1995/6. számának receptje alapján.
Kategóriák:
hús
,
szószok/mártások
,
köretek
|
Címkék:
burgonya
,
chili
,
citrom
,
datolya
,
gyomber
,
kremsajt
,
likor
,
mandula
,
mez
,
pulyka
,
szezammag
,
tejszin
,
tojas
,
vaj
A Főoldalra ajánlom |
Még nincs komment. Légy az első! »
Szülinapi grillparti - I. Húsok és saláták
Írta: baba_ |2008. okt. 30. 21:35
Kategóriák:
zöldség
,
szöveg_szöveg
,
kert
,
saláták
|
Címkék:
citrom
,
citromle
,
curry
,
csirkemell
,
feherbors
,
grill
,
hus
,
joghurt
,
koriander
,
kukorica
,
marvanysajt
,
menta
,
mez
,
mustar
,
olajbogyo
,
olivaolaj
,
oregano
,
padlizsan
,
paprika
,
paradicsom
,
paradicsomszosz
,
sajt
,
sopszka
,
szojaszosz
,
tejfol
,
uborka
,
ujhagyma
,
vorosbor
A Főoldalra ajánlom |
Még nincs komment. Légy az első! »
VKF! XVIII - Vatruska
Írta: baba_ |2008. aug. 26. 22:39
Hozzávalók:
A kelt tésztához: 500 g liszt - 30 g élesztő - 2 dl tej - 40 g vaj - 50 g cukor - 1 tojás - 1/2 kk só - 1 citrom reszelt héja
A töltelékhez: 500 g tehéntúró - 4 tojássárgája + 1 a kenéshez - 80 g cukor - 2 ek citromlé - 80 g cukrozott narancs- vagy citromhéj - 100 g mazsola
Elkészítés:
Kategóriák:
sütemény
,
VKF
,
orosz
|
Címkék:
citrom
,
cukor
,
eleszto
,
kandirozott narancs
,
liszt
,
mazsola
,
orosz
,
tojassargaja
,
turo
A Főoldalra ajánlom |
Eddig 1 komment érkezett »
VKF! XI. - Vindobona
Írta: baba_ |2007. dec. 16. 18:24
Kategóriák:
hagyományos
,
VKF
,
ital
|
Címkék:
citrom
,
fahej
,
feherbor
,
narancs
,
szegfuszeg
,
tea
A Főoldalra ajánlom |
Eddig 1 komment érkezett »
Ricottás-mascarponés citromos krém - avagy mit kezdjünk a maradékkal?
Írta: baba_ |2007. júl. 17. 15:59
Szombat délután volt, hogy hazaértünk Elbáról, és nekem olyan kedvem volt enni valami könnyű gyümölcsös édességet, amit gyorsan el is lehet készíteni. Még a körforgalom túloldalán (200 méter) lévő pasticceriába se volt kedvem elvánszorogni. Megnéztem, mi van a hűtőben: fél doboz ricotta, fél doboz mascarpone, tejszín, tej, tojás, de csak citromom volt még egy közepes, ami egymaga képviselte a gyümölcsök népes táborát. Jó, akkor csináljunk ezekből krémet!
Hozzávalók:
1/2 doboz ricotta
1/2 doboz mascarpone
1 citrom
2 ek liszt
2 dl tej
1 tojássárgája
fél doboz tejszín
pár darab amoretto
cukor ízlés szerint
Elkészítés:
A tejből, két ek cukorból és a lisztből sűrű krémet főzök, és félrerakom hűlni. A citromot megmosom, lereszelem a héját, kifacsarom a levét. A citromhéjat belekverem a ricottába, majd a fél doboz tejszínt is. Tojássárgáját elválasztom a fehérjétől. Ha kihűlt a krémalap, belekeverem a sárgáját, aztán lassanként a citrom levét is, majd a mascarponét. Egyébként citromból legközelebb többet raknék bele, mert bár érződött és finom volt, de nem ártott volna neki több. Végül összekeverem a ricottát és a krémet. Törtem bele pár amorettot, hogy kicsit felszívja, másrészt hogy édesebb legyen egy hangyányit, harmadrészt meg hogy fogyjon. Ennyi. Igazából lehet jót tenne neki, ha álldogálhatna a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek, de gyors és fájdalommentes halála volt. Kép nincs, fényképező Elbán besértődött.
Kategóriák:
olasz
,
édes semmiség
|
Címkék:
amoretti
,
citrom
,
liszt
,
mascarpone
,
ricotta
,
tej
,
tejszin
,
tojassargaja
A Főoldalra ajánlom |
Még nincs komment. Légy az első! »





